Név:Hasegawa Akatsuki
Nem: Férfi
Faj: Álmatlan
Kor: 14
Szexualitás: Hetero
Tárgyak: notesz, toll, mp3 tele zenével, 2 pótelem, mobil, némi pénz, étel, nasi, harapnicaló, 2 termosz tea.
Betűszín: szöveg #2050a6, beszéd #00BFFF
Avatar: Araragi Koyomi (Bakemonogatari)
Külső: A hirtelen növők közé tartozik, bár ezt a korszakát még nem érte el, így magassága sem valami rettenetes, épp megüti a 160 cm-t. Az eszméletlen mennyiségben, a helyes étrendre figyelés legapróbb jele nélkül fogyasztott kaja ellenére is csak 62 kg, melyet is csupán az izomzatának köszönhet. Középhosszú fekete haja, és halvány piros szeme. A mondás, hogy a látszat néha csal nála mondhatni eléggé igaz. Nincsenek két méteres bicepszei, de szépen kidolgozott izmai sokkalta több erőt, és kitartást rejt, mint amennyit első látásra el lehet képzelni. Nem szereti a túl szoros öltözékeket, szívesen mászkál fekete ruhákban, általában csupán félig begombolt ingben, bár az iskolában van nem léphet túl egy határt, ott sem gombolkozik nyakig.
Belső: Különc, vagy legalábbis furcsa szerzet, az egyszer biztos. Humora van, de a humorérzéke gyakran eléggé sajátos. Sokszor kezdeményez, de általában megválasztja a helyet, és időt. Általában kicsit tolakodó, faragatlan, de nem rossz szándékú, vagy bunkó. Sokszor vág bele olyan dologba, amit nem teljesen, vagy szinte egyáltalán nem gondolt át. A tanulásért nincs nagyon oda, de egy elfogadható szintet mindig megüt, persze vannak kivételek, melyekért rajong, s közel egyetemi szinten űzi hobbiként. Ilyen például az informatika programozás része, villamosság, mechanika, vagy inkább gépészet, és a fizika ezen utóbbiak mellékterméke. Természetesen közel sem diplomázott tudás, de bőségesen elegendő, hogy néhány dolgot tudjon „házilag” készíteni. A játékokat sem veti meg, de inkább kikapcsolódásképp, vagy apró szórakozásként van jelen életében. A zenéért oda van, ha úgy hozza alkalom egész nap szól a fülében. Zenei ízlését tekintve mindenevőnek mondható. A metáltól elkezdve a komoly zenén át a dubstep-ig mindent meghallgat, ami elnyeri a tetszését. Baráti társaságot nézve az a típus, akinek sok „haverja” van, de csak keveseket tekint ténylegesen barátnak, akikkel naphosszat lógna.
Előtörténet: Hasegwa családba gyerek születik. Egyke fiú, aki csecsemő korában hiperaktívnak lett titulálva, bár szülei sejtették, hogy esperség is lehet. Ezt azonban nem kutatták, mivel az ő gyermekük volt, s elfogadják hiperaktívként, esperként, vagy átlagos fiúként is. Gyorsan ért értelmileg, hisz egész napokon át figyelte a világot tanult, s igen ritkán tört rá álmosság. Már fiatal korában rájött, hogy különbözik az emberek nagy részétől, így alkalmazkodni próbált. Lefekvéskor alvást színlelt, s gondolataiba merült, majd mikor „elültek a zajok” felpattantak szemei, s hozzálátott a napjának folytatásához. Kedvenc esti foglalkozása az olvasás volt, eleinte meséket, később regényeket olvasott, s sorra falta a könyveket. Hamar kerültek a kezei közé úgymond tankönyvek. Szeretett bütykölni, szerelni, ám valahogy mindig hiányérzete volt, a nappal nem volt elég számára, s alsós korában már előfordult, hogy kiszökött futni, vagy néha a játszótérre. Feles energiájának levezetésére tett kísérlet közé tartozott, hogy belépett a harcművészeti klubba, melyet egy-másfél év után meg is kedvelt, s már nem csak egy lehetőség volt arra, hogy örökmozgóként kiélje magát, hanem élvezte is.
A nagy léptékből vegyünk kicsit visszább, s tekintsünk meg egy kis kirándulást részletesebben, mely nagyban befolyásolta nézőpontját, s megkülönbözteti az átlag emberek egy bizonyos témában a véleményét az övükétől.
Tíz éves korában a szülei elengedték egy sítáborba a hegyek közé. Minden egész átlagosan és jól telt, míg az egyik éjszaka végül bajba került a folyamatos kószálása miatt. A nap már órák óta nem lement, s már a táborosok is aludtak. Akatsuki pedig szokásához híven kisurrant, s úgy gondolta, hogy nem árthat egy picit sétálni. Ám a balszerencse most elkapta. A hó elkezdett szállingózni, ami önmagában még nem lett volna gond, de a szél is feltámadt, s egyre csak erősödtek a vihar jelei. Azonnal el is indult vissza a szállásra, hisz tudta, hogy komoly bajba kerülhet, ha egy kemény hóvihar elkapja. Késő volt. Az egyre sűrűbb és erősebb hófúvások miatt már képtelen volt tájékozódni, s teljesen eltéved. Furcsának érezte az egész szituációt, egy fertály órája még tombolt benne az erő, és tökéletesen érezte magát, most viszont fáradtság lett úrrá rajta, s teste is egyre makacsabb volt. Nem telt el egy újabb negyed óra, és rájött a problémára. Még közel sem volt az néhány órás alvásnak, melyet mindig vasárnapra időzített, ezek szerint nem álmosság, hanem a vihar kezdte ki az állóképességét, melynek nagy csappanásához álmatlan révén egyáltalán nem volt hozzászokva. Igyekezett valami menedék után nézni, de nem látott semmit, csak fehér havat. Egy darabig még küzdött, majd elvesztette az eszméletét. Mikor magához tért, egy magával körül egykorú, talán egy-két évvel idősebb gyönyörű lányt pillantott meg. Ugyan még mindig hideg volt, de a csípős széltől, és fagyos hótól védett barlangban a falnak dőlve ébredt. Kába volt, és alig volt ereje, leginkább csak nézte, bár megszólalhatott volna, de nem tudta mit mondjon, s erőt sem érzett hozzá, hogy most csacsogjon. Igaz nem repesztettek kétszázzal/perc fordulatszámmal, de agyában a kerekek azért valahogy forogtak még. Mire a lány észrevette, hogy felébredt, addigra már leszűrt néhány dolgot. Senki sem lenne olyan ostoba, hogy éjszaka közepén egy hóviharban kószálna, na jó, rajta kívül senki. Valamint a még tomboló hóvihar csodás hátteret alkotott neki, ahogy a barlang szájánál üldögélt. Szépsége még egy hatalmasat ugrott felfelé, mikor szembefordult vele. Ám akkor vált száz százalékig biztossá benne, hogy egy Hódémonnal hozta össze a sors, mikor a lány közel került hozzá. Lehelete, és ő maga is hűvös volt. Ahogy odabújt hozzá nem érzett belőle ártó szándékot, és már bizton tudhatta, hogy ő volt az, aki kihozta a hóviharból. Bár egyre inkább zavarban érezte magát, nem ellenkezett, ahogy odabújt hozzá a lány. Átölelték, majd apró csókokat kapott a nyakára, ami kellemes érzést keltett benne, majd egy apró harapást, mely nem fájt, mely talán egy kicsit hosszabb is volt, de az időérzékét már elveszítette. Szemét lehunyta egy rövid időre, majd mikor újra kinyitotta a mosolygó kedves arc, mely megnyugvással töltötte el, most közeledett, s még egy hosszú csókot kapott, ezúttal már az ajkaira. Bele se gondolt, hogy mi történt, vagy mi lesz, még jobban elfáradt, talán a vihar szívta ki minden erejét, egyre inkább álmosabb lett. A csók után hallott egy kérdést, melyre valamiért Akatsuki-val válaszolt, vagyis a nevével, majd újra elaludt. Mikor ismét felébredt már pirkadni kezdett, s a hóvihar is elült. Bánatára a szépséget már nem látta sehol sem. Nyújtózott egyet-kettőt, s az elgémberedett végtagjait masszírozta át, ekkor érezte meg az apró harapásnyomot a nyakán, s értette meg az este történteket. Valahogy örült neki, bár tudta, hogy mit jelent ez, de nem bánta. Megmentette, és csodás emléket hagyott hátra, s bizonyítékot nyert, hogy nem csak álmodott. A sálját alaposan megigazította, nem szándékozta felfedni ezt az „apró” részletet a történtekből. Fáradt volt, pedig aludt. Kellemetlen, és frusztráló érzés kerítette hatalmába, de igyekezett nem erre koncentrálni. A fussunk vissza, mielőtt felébrednek tervnek lőttek ugyan, de szép lassan elindulhatott. Nagy szerencséjére a szállást lehetett látni a távolból, így nem kellett számolnia az eltévedés problémájával. A folyamatos sálviselést és fáradságot a megfázásra fogta. Ugyan szeretett volna kint lenni, és meg szerette volna keresni a hólányt, de valahogy érezte, hogy már messze járhat, s csak remélte, hogy valaha újra találkozik vele. Az elkóborlásért, alaposan megkapta a fejmosást mind a táborban, mind otthon is, s a szobafogságában volt lehetősége kipihenni a kis kalandjának mellékhatását. Egy problémája akadt, mégpedig otthon a szüleivel, mikor észrevették, hogy a szeme színe megváltozott. Néhány napnyi vitatkozás, és elbeszélgetés után végül engedtek a gyermeküknek a szülők, s ráhagyták a dolog megítélését, bár kénytelen volt elmagyarázni mindent, a kis barlangi kalandot csak azért sem részletezte, mondván "nem emlékszik".
Már négy év telt el, s az általánost maga mögött hagyva már egy esp. Középiskolába jár, ahol a kollégiumban van a szállása. Haverokat természetesen már talált párat, de barátokat még nem. Nem egy tanárok kedvence, de gyakran táncol a határon.
Remélem tetszett, és nem felejtettem kis semmit.
Tárgy: Hasegawa Akatsuki 
Szer. Jún. 26, 2013 8:47 am
