Tetőtér

Tárgy: Tetőtér Csüt. Júl. 25, 2013 8:22 pm

Az Iskola épületének tetőtere, melyhez egy szűk lépcsőn és különösen szívós fémajtón keresztül lehet kijutni a második emeletről. A peremeken megerősített drótkerítés található, mely a leeséstől igyekszik megvédeni az esetleg fent tartózkodókat. Igazából nem kellene nyitva lennie, de az ajtózárat egyszer valaki feltörte és az évek során senki nem tett intézkedést az ügyben, talán mert a vezetőségben nem is tudnak róla. Néhány diák viszont felfedezhette hogy nyitva van, így akadhat, aki néha itt húzódik meg.

Tárgy: Re: Tetőtér Csüt. Júl. 25, 2013 8:42 pm

Egy különös nyári napra ébredt az iskola, ugyanis éjszakai tűnődését követően félrehúzva függönyét, meglepetésére nem napfény szűrődött be szobájába. Régen volt, hogy ilyen könnyedén elkerekedtek szemei a meglepettségtől, az eget ugyanis szürke felhőtakaró borította, s ő már akkor egészen biztosan tudta, hogy nem eső fog hullani belőlük. A nyár kellős közepén, hiába nem a tengerpart közelébe épült az iskola, meglehetősen nagy csodának számított a havazás. Ő azonban nem tétovázott, mire az első hópehely a tető betonját érte, már odafent volt és vágyakozva meresztette szemeit az égre.
Aztán elkezdődött, majd az idő elteltével egyre több és több havat kezdtek szitálni a felhők. Még ha csupán rövid időre is, de úgy tűnt, a forró évszak megkönyörült a magányos lényen, s olyan ajándékot adott neki, melyhez foghatóra az év ebben a szakában, s a világnak ebben a korában soha nem számított volna. Hóvihar ugyan nem kerekedett belőle, s ő sem próbált telhetetlenül beavatkozni, de az idő teltével végül szinte ömleni kezdett odafentről. Az órákra sem ment, most már bizonyára egyébként is mindenki őt tette felelőssé, így nem is vágyott velük összetalálkozni. Mikor a betonozott tetőt már legalább harmad hüvelykes hófátyol borította be, megkönnyebbülten ült le és feküdt el hátán, s csak bámult felfelé rebegő szemekkel, magába fogadva csöppnyi szerencsés napjának minden boldogságát, ajkai pedig szerény mosolyra görbültek.

Tárgy: Re: Tetőtér Pént. Júl. 26, 2013 10:17 pm

A reggel fel sem tűnt, hisz én a lámpáim alá bújva néha nagyító mögül, néha csak szimplán milliméter közelre hajolva bütyköltem újabb kütyüim, igazándiból gyakorlati hasznukra egyáltalán nem gondoltam még, csak jól esett ezt is megcsinálni. Persze a könyveimet sem hanyagolhattam el, így ebbe-abba belenéztem, mikor melyikből volt szükségem egy kis útmutatásra, sajnos nem vagyok még olyan szinten, hogy magamtól hozzak össze egy ilyen precíz áramkört. Istenemre mondom, áldom, hogy jelenleg nincs szobatársam, ha egy rendmániást kapnék, akkor az a belépésnél szörnyet halna a felségterületem uralkodó őskáosz láttán. Azonban én a „Zseni átlát a káoszon.” elvet vallom, vagy hússzor annyi időmbe telne bármit is csinálni, ha folyamatosan ügyelnék arra, hogy mit hová teszek, így legalább minden kéznél van. Épp a székem tetején ágaskodva próbáltam elérni a mostanra már nem az ágyamon heverő, hanem tornyozott könyvkupac tetejéről egy kombinációs hálózatokkal foglalkozó könyvet, azonban elbuktam. A tömény napfény, ami a felhők mögül egy pillanatra előbukkant elvakított,s így előhírnöke lett a bekövetkező katasztrófának, mely vég eredményeképpen kicsi a rakást játszhattam a könyveimmel, természetesen én voltam alul. Az egyik könyvmoly osztálytársam, mostanság rám szállt, mert majdnem mindig pengeélen táncolva értem be az óráimra, sőt néha késtem is. Így hát most sem maradt el az „ébresztés”, nem tudom, hogy nem akarta figyelembe venni, vagy nem jött még rá, hogy én nemigazán űzöm ezt az alvás dolgot. Két kemény koppanás után nemsokkal jött is a szokásos: „Hasegawa-san ébredjen, el fog késni.”
-Nyitva!
Kiáltottam ki, nem szokásom bezárni az ajtót, csak ha alszom, vagy elmegyek. Ez most kapóra is jön, ugyanis mozdulni nem bírok, főleg a pszichológiai következmények miatt, ha innen kitombolom magam, akkor azt a könyveim bánják, és ezeket alig fél hónapja kölcsönöztem ki, még egy részüket el sem olvastam. Nem sokkal később nagy sóhajtozások közepette, meg talán motyogott is valamit, amire nem figyeltem kiszabadított, és megnyugtattam, hogy nem fogok elkésni. Nyugtázva, hogy már fent vagyok, és készülődök elindult, s innen következett a szokásos. Elszöszmötöltem ezzel-azzal, majd rohanhattam egész az osztályteremig. Láttam a tanárt bemenni, de az ajtót valamiért elfelejtette becsukni. Háttal kezdtem el beosonni, míg a táblára felírt valamit, aztán hirtelen megfordult. „Maga meg hová készül? Üljön a helyére!” Vállat vontam, aztán az osztály kuncogó elismerése közepette helyet is foglaltam. A reggeli baleset ellenére most bezzeg nem láttam sütni a napot, sokkal inkább sötétszürke felhők borították. Amikor megláttam az első hópelyheket, már tudtam is, hogy hol fogom tölteni az öntörvényesen meghosszabbított kajaszünetem. Óra után már rohantam is felfelé a lépcsőkön, egyszerűen kész borzalom ennyit egy helyben ülve nem evéssel tölteni, valamit igazán kezdhetnének ezzel az oktatással. Az ajtó már nyitva volt, ami szokatlan. Nem sok ember, pontosítva nem sokan szoktak feljárni, de ők figyelnek rá, hogy mindig csukják az ajtókat, mert így kevésbé feltűnő. Na, ja. Amikor felértem volt is ám nagy meglepetés, hogy a Yukionnát látom itt. Mármint, így utólag tök logikus, hogy a havazást ki szeretné élvezni, ami előre-hátra nézve hónapokig olyan ritka, hogy nagyon. Kicsit elmosolyodom azon, ahogy látom, hogy csak felfelé bámul. Csendesen becsukom az ajtót, és melléje ledőlök, hogy innen őt is figyelhessem, illetve kisebb legyen a menekülésre az affinitása. Azóta se tudtam rájönni, hogy fogyasztanak-e valamit az emberi kultúra termékei közül, vagy csak néha egy kis vért. Szépen kipakoltam az emeletes bentós dobozom, ami elfoglalta a hátitáskám durván 60-70%-át, a maradék 20ban volt a két termoszom, melyből egyet szintúgy előkapartam. Szépen nekiálltam eszegetni, s közben én őt néztem, míg ő az eget. Igazából jelenleg ezzel is megelégedtem, azt a kevés beszédet ami legutóbb is volt be kell osztani nemde? Azonban a teám csobogására már valószínűleg felfigyel, s ez esetben intek is neki.
-Yo! Yurara-san.
Természetesen megengedek melléje egy az erőmből fakadó legbékésebb mosolyt, hogy ne futkorászzon a hátán a „hideg” se a túl mézes-mázas csöpögős mosolytól, se a tízezer wattos vigyortól. Én rögtön invitáltam volna magam mellé, ám legutóbb elég távolságtartónak bizonyult, így egyelőre ezt hanyagolnom kellett, s jobbnak láttam megvárni, hogy ő tegye meg az első lépést valamely irányba, melyet nagy valószínűséggel követni is fogok, kivéve, ha az a felszívódás, mert azt nem díjaznám most.

Tárgy: Re: Tetőtér Szomb. Júl. 27, 2013 10:41 am

Belefeledkezett állapotába, csak bámult felfelé gondolatok nélkül, teljesen átadva magát az élménynek. Túl hosszú volt ez a nyár és túl kevés kilátás volt a korai télre, talán ezért is érte ily euforikusan a mai havazás. Úgy érezte, nem volt más rajta kívül, csupán a hó és a fagy, ő pedig mindennek a része volt, ahogy annak lennie kellett és ahogy az mindig is volt, amióta az eszét tudta. Hányszor fagyott jégbe a világ és jött el az ő kora, hány lény tűnt el és jöttek el újak a helyükre, de ő már előttük itt volt, s az emberek előtt, kik maguk alá fűtik az egész világot, ami nélkülük is melegedett már úgy is. Sóhajtott, visszatértek a zavaró gondolatai, nem volt minden rendben idefent sem, hiszen alatta, a tetőn túl ott nyüzsögtek a termekben és folyosókon a diákok, sokféle lény és belőlük is sok... néha túl sok, néha egyszerűen nem értette, miért is akart idejönni, néha önmaga volt... néha nem...
Aztán végleg kibillent békéjéből, valami meleg fuvallatot érzett bőrén, más számára jelentéktelen, ám neki a kellemes havazás közepette kellemetlen és frusztráló. Szemhéjai tágabbra nyíltak, pupillái pedig parányira szűkültek, ugyanis egy hang minden rettenetre rátette a koronát. Ijedten ült fel és csusszant odébb, feltúrva és lerázva magáról a havat, szemei pedig elvörösödtek. Nem akarta elhinni, ebben az időben valaki más is kijött ide, észre sem vette, ráadásul nem is egy fajtája béli, kikre kíváncsi volt, hanem... egy ember... nem akármilyen és nem akárki. Ez az a fiú volt, aki a múltkor megszólította! A múltkor megkönnyebbült, mikor kérés nélkül tovább ment a dolgára, s ő többnyire békében folytathatta ácsorgását a sportpálya szélén. Most azonban... itt... olyan volt a jelenléte, mint egy fekély az emberek bőrén, vagy mint fortyogó láva a jégmező közepén. Lesütötte szemét és a hóba bámult, rég szorult ennyire össze a gyomra valamiért, s a tenyerébe sem temette arcát évtizedek óta, s gondolatát sem mondta ki spontán... talán soha.
- Miért jött ide... éppen ide... - suttogták erőtlenül ajkai, mintha a világból eltűnt volna minden, ami jó és szép.

Tárgy: Re: Tetőtér Kedd Aug. 20, 2013 10:56 am

Amikor már teljesen belaktam a szobám, a hűtőt teli raktam instant kajával, az íróasztalomat teli raktam könyvekkel, mangákkal és egyéb lomokkal, a gitárt beraktam az állványába, a gördeszkámat pedig az ágy alá, és akkor úgy döntöttem, hogy körbenézek az iskola területén. Végig cammogtam a folyosókon, benéztem pár terembe, úgy döntötte, hogy a mosdókba nem nézek be egyelőre, így felmentem a tetőtérre. Magával ragadott a gyönyörű kilátás. Láttam onnan mindent, az udvart, a fiú koleszt, a lány koleszt, a sportpályát és a bejáratot is. Nem ismertem még itt senkit szóval nem tudom kiket láttam, de valaki futott a sportpályán, valaki épp a koleszbe ment be és láttam valakit, aki az iskola felé tartott.
~ Itt az ideje ismerkedni. ~ gondoltam miközben már indultam is a lépcső felé. Hirtelen a lépcső tetején egy embert láttam. ~ Biztos őt láttam lent is. Hogy ért fel ide ilyen hamar? ~ Indulta volna oda, hogy beszéljek vele, de mire megmozdítottam a lábam ő már ott is termett előttem. Nagy szemeivel engem bámult, ijesztő volt. Mire hozzá szólhattam volna már el is tűnt. Rögtön oda mentem a tető szélére, hogy megnézzem, kimegy-e az iskolából. Hát nem láttam senkit.
~ Furcsa dolgok történnek itt.

Tárgy: /Gamu Neko/ Kedd Aug. 20, 2013 2:44 pm

Nem sok helyen jártam még a szobámon kívül. A mai napon elképesztő forróság volt. Én egyáltalán nem bírom a meleget, szó szerint olvadni kezdek ilyenkor. Nem igazán tudtam hova menni. Úgy gondoltam elbújok valahova, hogy senki se lásson olvadni. A tetőtér megfelelő helynek tűnt. Bár ekkor még nem gondoltam bele, hogy ott még melegebb lesz. Megmásztam a hosszú lépcsősort, a tetején rájöttem, hogy már csak a kilátásért is érdemes volt feljönni. Tágra nyílt szemekkel néztem kifelé. Észre se vettem, hogy nem vagyok egyedül, túlságosan magával ragadott a látvány. Ebből csak ez ébresztett fel, hogy egy szempár figyel engem. A nézése szinte szúró volt. Visszanéztem, egy fiú kémlelt engem. Meglepett, hogy nem volt átlagos, ő egy neko fiú volt.
- Hello! – köszöntem barátságosan és integetni kezdtem. Teljesen feleslegesen, mert ott állt mellettem. Megindultam felé. Ő még mindig csak állt és nézett. Tekintete közömbös volt. – Keiko-chan vagyok. – Nem tudom mennyire figyelt rám, de nem is érdekelt, én csak egy új barátot akartam.
~ Nem tetszem neki, vagy csak nincs kedve beszélgetni?
- Téged hogy hívnak? – érdeklődtem. Engem bámult, úgy gondoltam végig nézek magamon, biztos ami biztos. Észrevettem, hogy kezdek szétfolyni a melegtől.
~ Ez a legjobb módja annak, hogy ne barátkozz valakivel… Hurrá!

Tárgy: /Zakoro Keiko/ Kedd Aug. 20, 2013 3:09 pm

Miközben figyeltem, hogy az-az illető kimegy-e az iskolából elbambultam. Csak néztem ki a fejemből és azon gondolkodtam, hogy beszélni kéne valami tanárféleséggel, meg kéne szerezni az órarendet és nem ártana beszélni pár szót néhány tanárral az óra előtt. Elmerültem a gondolataimban és csak bámultam előre, de meghallottam egy lány hangját. Megráztam a fejem és vissza is tértem gondolataim földjéről.
Hello. Keiko-chan vagyok. – mondta a csaj aki előttem állt, le voltam dermedve ezért beszélni nem tudtam. – Téged hogy hívnak? – kérdezte, de én még mindig csak néztem.
~ Ez a lány olvad, ez csak egyet jelenthet…
- Hó démon! – mondtam ki véletlenül hangosan. – Jaj, bocsánat, nem akartam… - sajnálkoztam az elszólásért. – Izé.. ami azt illeti Neko-kun vagyok. – próbáltam terelni a témát.
~ Remélem nem vette magára. Légy szíves ne sértődj meg Keiko! Végre lehetne egy barátom,de ezt is elszúrom! A fenébe Neko, de hülye vagy. ~ sajnos ebben a helyzetben nem segít az sem ha magamat szidom. ~ De vajon miért olvad a csaj? Biztos valami cikis történt vele~
- Mi történt? Miért olvadsz? – kérdeztem nyíltam. – Illetve nem akarok tolakodó lenni, sajnálom is az előbbit, csak hangosan gondolkodtam. Nem vagyok rasszista, nincs semmi bajom a hó démonokkal. – kezdtem újra sajnálkozni.
~ Huh… ezzel talán ki magyaráztam magam.

Tárgy: /Gamu Neko/ Kedd Aug. 20, 2013 3:46 pm

Láttam, hogy megbánta, amit mondott. Egyébként se sértődtem meg. Sose szerettem az előítéleteket, de nem haragudtam, vagy legalább is nem mutattam. Biccentéssel jeleztem, hogy elfogadom a bocsánatkérést. Kellemetlen témára tapintott, amikor az olvadozásomra kérdezett, nem volt nagy kedvem válaszolni, de az bunkóság lett volna. Hirtelen nem tudtam mivel elterelni a témát így kénytelen voltam választ adni:
- Örülök, hogy megismerhetlek. Az olvadásom, oka az, hogy mint említetted hó démon vagyok és a melegben én izzadás helyett inkább elfolyok. Pont azért jöttem fel ide, hogy elbújjak az emberek elől, nem gondoltam volna, hogy itt találok valakit. – Átgondoltam, amit eddig mondtam és azonnal javítottam magam. – Ne érts félre, nem zavarsz. Igazából örülök a társaságnak. Nem ismerek sok embert. Még új vagyok. – Rámosolyogtam, hátha nem hisz nekem és itt hagy. Életemben nem beszélgettem fiúkkal. Csavargatni kezdtem a hajam és nem tudtam mit kéne mondanom neki. Nem éreztem szerelmet, bár nem tudtam milyen érzés is az. Elég unott pózban állt. Arca mégis kedves volt.
~ Mi járhat a fejében? ~ Kínos csend volt. Gondoltam feldobok egy témát. Láttam, hogy a srác nyakában fülhallgató lóg. Azonnal megérintettem. Én még ilyet sose használtam, csak láttam és hallottam róla. Érdeklődve kémleltem. Nem mondtam semmit, de éreztem, hogy szinte hülyének néz.
- Hallgatunk zenét? – Kérdeztem. Itt az ideje, hogy kipróbáljam, milyen zenét hallgatni ilyen bigyóval.

Tárgy: /Zakuro Keiko/ Kedd Aug. 20, 2013 4:11 pm

~ Hát végül megkaptam a választ csak melege volt. Már azt hittem, hogy valaki elől menekült fel ide a tetőre, hogy ne piszkálják. Elvégre sok rasszista ember van.
- Hallgatunk zenét? – hangzott a kérdés.
- Zenét? Mivel? – értetlenkedtem. – Ja, hogy észrevetted a fülhallgatóm, fenébe akkor jobban el kell dugnom… - Mondtam ki véletlenül a gondolataimat. Keiko arca hirtelen szomorúra váltott. – Ja, mármint nem azért… csak, hogy a tanárok ne vegyék észre. Egyébként szívesen hallgatnék zenét, de sajnos most csak anime és manga van a memóriakártyámon, a másikat a koleszben hagytam. – Javítottam egyből ki magam.
~ Vajon miért szólom mindig el magam? Ennyire hülye lennék? Most meg azt hiheti, hogy ilye számítógép zseni gyerek vagyok… hurrá~ Gondolkodtam szerencsére most magamban.
- Ha már így rá tértél én is új vagyok, épp azért állok itt, mert feltérképeztem az iskolát és magával ragadott a gyönyörű kilátás. - így hát mindketten elkezdtük nézni a sportpályát. A csend átment kínos csendbe, ezért kénytelen voltam kimondani, ami először az eszembe jutott. – Szeretsz… őőőő… sportolni? – mondtam, gyorsan mielőtt félre értené a kérdést. – Csak, mert én igen és láttam, hogy nagyon nézed a sportpályát, én örülök, hogy ilyen nagy. Sőt ha van, kedved egyszer majd elmehetnénk együtt… - hagytam egy kis hatásszünetet. – edzeni.
~ Úristen, ez nagyon hülyén hangzott. Remélem, nem hiszi majd azt, hogy randira akarom hívni, csak próbálok kedves lenni. ~ Szidom magam. ~ Neko legközelebb jegyezd meg, hogy ha csönd van, akkor hagyd, hogy ő kezdeményezzen beszélgetést.

Tárgy: /Gamu Neko/ Kedd Aug. 20, 2013 4:43 pm

Nagyon elszomorodtam, amikor el akarta dugni a fülhallgatót. Természetesen hallottam mit mondott utána, de én azt csak kifogásként fogtam fel. Nagyban segített a helyzeten, amikor sportolni hívott, bár nem voltam igazán sportember, de próbáltam erre nem kitérni. Gyakran bénázok, de most nem mondhatok nemet. Nem igazán tudtam, hogy mit akar sportolni, de úgy voltam vele, hogy mivel nincs, jobb dolgom legyen. A kérdése után kicsit bepánikolt, nem tudom miért.
~ Talán nem akar velem jönni, sportolni?
- Persze, veled tartok. – bólintottam.
~ Mi lesz, ha elesek és kinevet, vagy ha egyszerűen csak béna vagyok és utána nem fog beszélni velem? ~ Éreztem, ahogy kezdek én is pánikba esni. A szívverésem is gyorsult. ~ Nyugalom, nem lesz semmi baj, fő a pozitív hozzá állás. ~ mit nem mondjak, nem igazán sikerült meg nyugtatnom magam. Erősen, szinte már fájdalmasan ökölbe szorítottam a kezem, hogy izgalmam ne keltsen feltűnést. Elképesztő idiótán nézhettem ki egy teljesen átlagos neko srác mellett, aki még csak figyelmet se fordít arra, hogy ott állok a közvetlen közelében.
~ Hülye! Ennyire unalmas is csak te lehetsz. Mondj már valamit, halálra untatod szegényt. Így sose lesznek barátaid. ~ Szidtam magam.
- Mit szoktál sportolni? Mikor megyünk? Biztos jó lesz. – Feltartott hüvelykujjal mosolyogtam rá.

Tárgy: /Zakuro Keiko/ Kedd Aug. 20, 2013 7:07 pm

~ Ah… reméltem, hogy nemet mond. Nem vagyok valami nagy sportember. ~ gondoltam, ismételt szerencsével magamban.
- Hát figyelj, 1 óra múlva találkozzunk a sportpályán. Jó? Addig átöltözöm.
~ Basszus most azt hiszi, hogy piperkőc vagyok és 1 óráig tart átöltözni. ~ ismételten gondoltam magamban.
- Biztos jó lesz. – ez után kínos csendben álltunk a tetőn és néztük egymást.
~ Vajon ő tud valami jó sportot? Áh… hogy is tudna én hívtam el nekem kell kitalálni valamit. Meg is van ott a gördeszkám. Megtanítom őt gördeszkázni. Mondjuk, ő egy lány nem hiszem, hogy érdekelné. Akkor… mondjuk… legyen… ah, megvan kosárlabda. ~ ötleteztem magamban, de még mindig kínos csendben bámultuk egymás. ~ Hm… kéne ennem egy nyalókát… nem jut eszembe semmi jó.
- Kérsz egy nyalókát? – természetesen én kimondtam az első dolgot, ami az eszembe jutott
~ Úristen, ez szörnyen perverzen hangzott. Miért engem áldott meg a sors ilyen magas fokú szerencsétlenséggel? ~ szidtam magam.
- Öh… mármint… gumicukrok… vagy… nyalókát… vagy… rágót… kérsz? – próbáltam menteni a menthetőt. – Egyébként gyönyörű a szemed. – tereltem a témát hátha elfelejti a szerencsétlenségemet.

Tárgy: /Gamu Neko/ Kedd Aug. 20, 2013 7:43 pm

- Ömh… Kö- Kö- Köszönöm! – dadogtam, mint valami nyomorék. Éreztem, ahogy egyre jobban elpirulok. Az arcomon lévő piros pozsgás nem akart elmúlni, ezért inkább lehajtottam a fejemet.
~ Csak én lehetek ilyen magas szintű szerencsétlenség. Most úgy homlokon csapnám magam, de az hülyén nézne ki… ~ Gyorsam, mondok inkább valamit, mielőtt megint kínos csend lesz.
- Ja, és köszönöm nem kérek semmit. Mivel hó démon vagyok, nem ehetek. Nem igazán ismerem ezek az édességeket. Mindig kíváncsi voltam arra, hogy milyen íze lehet, mondjuk egy nyalókának, vagy ilyesminek. – Az előbb a nyalóka témájánál ő elpirult. Most, hogy kimondtam rájöttem miért. Elképesztő perverzen hangzott a számból. Olyan szégyenbe maradtam. Megint leszállt a kínos csend, így én azonnal elkergettem.
- Sajnálom, ez elég perverzen hangzott. Bocsánat, de mindegy is sokkal jobban járunk, ha témát váltunk - mondtam, ő nem reagált gondolom nem volt ötlete vagy csak úgy gondolta nekem van. Ha ő nem mond, semmit rám marad, nincs mit tenni meg kell szólalnom.
~ Mit mondjak? Gyorsan, gyorsan… Kell valami ötlet! Tényleg el akartunk menni a sportolni.
– Mit csináljunk a sportpályán? Csak, hogy tudjam, mire számítsak. – Nekem nem volt sok tippem, de valami hirtelen bevillant. – Neked van olyan járműved vagy mid, ami igazából egy deszka, négy kerékkel… Uh, hogy is hívják? – Értetlenül nézett rám. Hirtelen beugrott. – Gördeszka! Van gördeszkád? Mindig meg akartam tanulni gördeszkázni.

Tárgy: /Zakuro Keiko/ Kedd Aug. 20, 2013 8:13 pm

~Huh… milyen szerencsém van, hogy szeretne gördeszkázni. Különben nem tudom, hogy mihez kezdtem volna. Kosarazni végül is nem tudok olyan jól, mert még egy 3 pontosat sem dobtam. ~ Elmélkedtem, miközben elfelejtettem válaszolni.
- Igen, van gördeszkám, ha szeretnéd, megtaníthatlak az alapokra, de nem ígérem, hogy sikerülni fog, mivel nem vagyok egy türelmes típus, de megpróbálhatjuk.
~ B tervnek még mindig ott van a kosarazás, csak fel kell fújnom a labdát. – gondolkodtam újra kínos lett a csend. Meg akartam kérd3ezni, hogy tud-e kosarazni, de szorított az idő. Nem akartam, csak úgy illetlenül elrohanni. Próbáltam jelezni, hogy lassan menni kéne, de nem vette a lapot. Az egészből az volt a legrosszabb, hogy nagyon kellett WC-znem. Így hát búcsúzkodásba kezdtem.
- Nos… hát… őőő… lassan… tudod… menni.. kéne… - dadogtam össze vissza. – Nem akarlak siettetni csak, tudod, nem akarok késő estig kint lenni, csak, mert tudod hideg lesz… - mondtam siettetve. – Na szóval én azt hiszem, hogy megyek… tudod még át kell öltöznöm meg minden… Na akkor 1 óra múlva találkozunk. Szia! – ezzel elköszöntünk egymástól, integettünk, majd bement a lány koleszba én meg a fiúba.