ESP Középiskola Milyen lehet egy olyan világ, ahol nem jellemző az általános üldöztetés különleges képességű emberek és más lények irányába, vagy éppen fordítva? Az élet nem tökéletes, de a harmónia sem ingatag. |
| | Hasegawa Akatsuki Szobája | |
| | Szerző | Üzenet |
---|
Hasegawa Akatsuki Diák
Hozzászólások száma : 8 Csatlakozás ideje : 2013. Jun. 26. Age : 31
| Tárgy: Hasegawa Akatsuki Szobája Vas. Jún. 30, 2013 10:56 am | |
| A szoba Ugyan úgy, mint a többi ez is egy három ágyas szoba, három kis-közepes asztalkával, egy-egy éjjeli szekrénnyel, meg egy nagyobb minden itt lakónak. Akatsuki egyelőre egy olyan kivételes helyzetben van, hogy egyedüli lakója ennek a szobának, legalábbis egyelőre. Magának az ablaknál lévő asztalt, és a mellette fekvő ágyat nézte ki. Mivel szem előtt tartja, hogy bármikor betoppanhat egy szobatárs, így csak a saját területét veszi igénybe, kivéve a hűtőt, mert azt mindig telepakolja. Ágyát már a beköltözése utáni egy hétben ellepték a könyvek, szekrényébe került minden iskolával kapcsolatos, illetve az egy-két váltásruhája. éjjeliszekrénye roskadásik telik minden este nassolni valóval, meg üdítővel. Asztalát pedig elektronikai alkatrészek, szerszámok, és drótok őskáosza szállta meg. "A zseni átlát a káoszon" mondattal az esetek 99%-ban letudja a rendrakást. A vasárnap délelőttjei a könyvei alatt-mellett, pontosabban a kupacban telik egy kevéske pihenővel, azaz azzal az alvás dologgal. Az ablaka az esetek háromnegyed részében valamennyire nyitva van. | |
| | | Kitabatake Tojo Diák
Hozzászólások száma : 5 Csatlakozás ideje : 2013. Aug. 17.
| Tárgy: Re: Hasegawa Akatsuki Szobája Hétf. Aug. 19, 2013 4:32 pm | |
| Miután megérkeztem a börtönbusszal és beléptem a kapun, egy egész pofás iskolát látok meg, néhány diák a sportpályán focizik, vagy éppen felülésezik. Egész kellemes a légkör, ahogy látom még néhány kendo-s is van, akivel tudok gyakorolni. A portán kaptam egy kulcsot a 7.-es szobához, ami a fiú koleszben van... Már csak arra kéne rájönni, hogy merre is van a fiú kolesz, elég vicces látvány lehet a többi diáknak, egy olyan vézna srác, mint én egy háromszor akkora zsákot cipel a hátán, de sajnos el kell viselnem a cipekedést, mert csak így tudtam magammal hozni a Manga-imat… Úgy az összeset, ami a szobámban volt. Néhány percnyi járkálás után leesett, hogy ahova a többi fiú csoportosan megy az a kollégium. ~ Végre megvan… ~ lépek be a kollégium ajtaján és megkeresem a folyosót ahol a szobám található. - Etooo~ – állok meg a 7.-es számot viselő ajtó előtt – Ez lesz az! –nyitok, be a szobába ahol elég nagy kupi van és ez a kupi közepén ül egy srác és épp valamit babrál. - Hali! Asszem én vagyok az új szobatársad. – köszönök hangosan az új szobatársamnak, vállamon a hatalmas táskával - Melyik az én ágyam? -kérdezem, gyorsan mert már kezd kicsit kényelmetlen lenni a táska.
A hozzászólást Kitabatake Tojo összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 19, 2013 5:12 pm-kor. | |
| | | Hasegawa Akatsuki Diák
Hozzászólások száma : 8 Csatlakozás ideje : 2013. Jun. 26. Age : 31
| Tárgy: Re: Hasegawa Akatsuki Szobája Hétf. Aug. 19, 2013 5:00 pm | |
| Egy szokásos hétköznap, a maga módján átlagos volt, egészen addig a pillanatig, míg nem valaki be nem toppant az ajtón. Ez még nem is olyan nagy dolog, hisz szinte mindig nyitva van, kivéve persze, mikor nem tartózkodom a szobámban. Meglehetősen rámhozta a frászt, mikor megszólalt mögöttem, nem, mintha nagyon ijedős lennék, de meglehetősen bele voltam merülve egy hangfal javításába. A lengőtekercshibás kincshez az értékének a harmadáért jutottam hozzá, nagy mázli, hogy a tulaja egy idióta volt, mondjuk az is, hogy tényleg nem volt ennél nagyobb baja. Nos azonban megijeszettek s ennek hatására nem kevés kapálózás közepette székkel hanyatt vágódtam. A röpke szótlanság, melyet a tüdőmből kiszökött levegő okozott elégnek bizonyult, hogy két kérdést is feltegyen, ráadásul az első felét nem is hallottam a puffanástól. Elfordítottam picit a fejem, hogy alaposabban meg tudjam szemlélni, majd válaszoltam is. -Öhm, izé, hali!- Majd a kezeimet keresztirányban lendítve a jobbal balra, míg a ballal jobbra mutattam a kér üres ágyra. -Válasz egyett.- Majd ránéz a tőle jobbra fekvőre, és gyorsan átlendíti az oda mutató ujját az emeletes át második felére. -Ops, az az enyém. A hűtő egyelőre tele, de estig csinálok benne helyet, ha kell, akkor nem töltöm újra. Amúgy Hasegawa Akatsuki vagyok, örvendek. Nyújtom feléje a kezemet, mit sem törődve azzal, hogy még mindig a földön vagyok. Kézfogás után felkelek, leporolom magam, felállítom a székem, majd fordítva rátelepedek, hogy megfigyeljem első szobatársamat, és a szokásait. | |
| | | Kitabatake Tojo Diák
Hozzászólások száma : 5 Csatlakozás ideje : 2013. Aug. 17.
| Tárgy: Re: Hasegawa Akatsuki Szobája Csüt. Aug. 29, 2013 11:03 am | |
| A srác annyira meglepődött jövetelemen, hogy hanyatt is vágódott reflexből, de ez nem gátolta abban, hogy válaszoljon a kérdésemre. - Kitabatake Tojo. - rázok vele kezet. Nagy mázlim van, pont az az ágy szabad amit kiszemeltem magamnak, kezet ráztunk, majd ledobtam a táskámat a bal oldali ágyra, azon nyomban széjjel szakadt, manga, instant ramen (ami szerencsére nem nyílt ki sem a szakadás, sem az út során) teríti be a szoba azon részét ami az ágyam körül van. - Máris otthonos! - nevetek, miközben a tarkómat vakarom kikotrom a laptopom, a manga-k közül, leteszem egy olyan helyre ahol nem fog darabokra törni, a fakardom neki támasztom a falnak az ágy mellett és a katana-t amit még az öreg adott, szerencsére mivel tokban volt nem vágott darabokra semmit, de meg se sérült eldugom az ágy alá, de ekkor veszem észre, hogy srác engem figyel. ~ Bakker biztos látta a kardot... ~ blokkolok le egy pillanatra, de gyors próbálom terelni a témát. - Amúúúúgy merre tudok kávét szerezni itt? Nincs véletlen valahol a hűtő körül egy kávéfőző? - kérdezem kétségbe esve, mert bár lehet, hogy látta a kardom, van egy fontosabb dolog az edzésnél... Az imádott kávém! | |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Hasegawa Akatsuki Szobája | |
| |
| | | | Hasegawa Akatsuki Szobája | |
|
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|